A farkas hangja ívén emelkedik a hold
 
Lassal leszáll az est,
felzizegnek a lombok,
a csillagfényben úgy fest,
elnémultak a harangok.
Opálszín ragyogó fény,
melyet mester csiszolt,
s farkas hangja ívén
emelkedik a hold.
 
Magamban nézem az eget,
szemezek a csillagokkal,
az nem csap be, nem hiteget
nem vádol meg joggal-okkal.
Elsápadt viaszos fény,
fásult dallam - rég dúdolt,
a farkas hangja ívén
emelkedik a hold.
 
Megpróbállak megidézni,
szólok Hozzád gondolatban,
el sem tudod tán képzelni,
mily érzelem feszül abban.
Villanó vakító fény,
érzelem, kevéssé megfontolt,
a farkas hangja ívén
emelkedik a hold.
 
Nem kell se bálvány, se fétis,
az én szívem pont így rugalmas,
de mi jut eszedbe, úgy mégis,
ha megkezdi dalát a farkas?
 
Eszem és szívem béna,
de most hatalmas szikrákat csiholt
s eszedbe jutok -e néha,
ha éjjel feljön a hold?